Einstein buktája
Socratus
- 2007. 04. 27. 17:52
Nyitóüzenet megjelenítése
Légyszíves írj le te magad, a saját szavaiddal egy olyan kísérletet, ahol megmérték a fény sebességét a Földhöz viszonyítva (ilyen az összes fénysebesség mérés), majd egy másik kísérletet, amelyben a Földhöz képest mozgó testen (vonaton, hajón, villamoson, repülőn, űrhajón) szintén megmérték a fénysebességet, és ugyanannyinak találták, mint a Földön mérve.
Gondolom, Elminster ezt azonnal megtesz, mihelyst ezeket a méréseket elvégzi.
Addig azonban marad a szakirodalom, amit kár saját szavakkal átfogalmazni.
1xű
Valóban tévedtem, Maxwell a Römer-féle mérések pontosítása révén gondolta a Nap éterbeli sebességét kimutatni. A lényeg viszont változatlan, és megfelel a leírtaknak.
Természetesen ez önmagában is baromság. Maxwell és az éterszél kérdése egy egészen más történet, semmi köze a Jupiterhez.
Maxwell és az éterszél kérdése egy egészen más történet, semmi köze a Jupiterhez.
Bay Zoltán Válogatott tanulmányok, 261-262. oldaláról:
"Miközben a Jupiter körbemegy a pályján (kb 6 földi év alatt), a hozzánk érkező fény terjedési iránya változó szöget zár be a naprendszer mozgásának irányával. Változik-e eközben a mért fénysebesség? Jóval a relativitáselmélet felmerülése előtt javasolta Maxwell, hogy a Römer-szerű mérések pontosságának javításával meg lehetne határozni a bolygórendszer (Nap) sebességét a nyugvó éterben"
Amint látod, Maxwell javaslatának köze van a Nap éterbeli sebességéhez és a Jupiterhez. Ha tévedek, akkor Bay Zoltán is tévedett. Éterszelet pedig csak te írtad, ezt csak te tudod, miért hoztad ide?
A lényeg teljesen más, mint amin kötözködsz: demokritosz - egyébként egészen jó - kérdésére van válasz: ki lehet mérni a fénysebesség állandóságát a relativitáselméletétől függetlenül is.

Nyilván sohasem fordult még elő, hogy egy okos ember tévedett. (Ne aggódj, nem rád gondoltam :-DDD)
Ennyi?
Kifejthetnéd részletesebben, hogy Bay Zoltán miben tévedett, ha már nála okosabbnak tartod magad. :-))))

Bay Zoltán nem tévedett, ráadásul - veled ellentétben - tudott magyarul.
"Természetesen ez önmagában is baromság. Maxwell és az éterszél kérdése egy egészen más történet, semmi köze a Jupiterhez"
Én pedig úgy látom, hogy ezzel lebarmoltad Bay Zoltánt, ráadásul belezagyváltad az éterszelet is.

Engem pedig fikarcnyit sem érdekel, hogy te mit hogyan látsz.
"Szó van továbbá az MM kísérletről, amelyről már elismerték, hogy szintén nem bizonyíték a fénysebesség rendszerfüggetlenségére."
A "bizonyíték" jogtudományi fogalom, a természettudománytól idegen kifejezés, ott nem használatos.
Fogalmazd hát újra amit mondani akartál!

"Ha egy nagy magasságból nulla kezdősebességgel leejtek egy testet, akkor az görbe pályán esik. A sebességvektora nem mutat a testet a Föld középpontjával összekötő egyenebe. "
Igen, mert a Földnek van "égi kísérője" is (a Hold), valamint a Föld-Hold rendszer a Nap hatása alatt áll, s a Nap egy galaxis része...

Igen, és a Föld forog is (amellett, hogy kering is).
1xű
1xű
1xű,
"Ha egy nagy magasságból nulla kezdősebességgel leejtek egy testet, akkor az görbe pályán esik."
A Föld felszínéről nézve görbe a pálya, éppen azért, mert amíg esik a test, addig a Föld elfordul.
"A sebességvektora nem mutat a testet a Föld középpontjával összekötő egyenebe. "
De, a sebességvektor a testet a Föld középpontjával összekötő egyenebe esik ekkor is.

Attól függ, hogy mihez képesti sebességről van szó. Ha a Földhöz képesti, akkor nem.
1xű
1xű,
"Attól függ, hogy mihez képesti sebességről van szó. Ha a Földhöz képesti, akkor nem. "
A leeső test pályja a testet a Föld középpontjával összekötő egyenenesen marad. Ez nem viszonyítás kérdése. Ez tény. Az összekötő egyenes alakja lehet görbe is, ha a Föld felszínének egy pontjáról nézed. Mert a pálya alakja viszonylagos.

"A leeső test pályja a testet a Föld középpontjával összekötő egyenenesen marad."
Nem a Föld tömegközéppontján átmenő egyenes mentén halad, hanem kb. a
Föld-Hold komplexum közös tömegközéppontja felé.
Megjegyzés: a demokritosz fedőnevű szellemileg korlátolt vén fasz tudtommal technikai okok miatt nem látja hozzászólásaimat, ami legyen az ő baja.

Szerintem az vitathatatlan, hogy a Föld, a mi szűk kis világunkban a középpont szerepét játsza. A Föld felszínén, és kis magasságokban a Föld a központ. A függőleges irány és a vízszintes sík (pl a tó víztükre) mind-mind fontos szerepet játszik az életünkben. A házunk falát függőlegesre építjük, az étkező asztalunkat vízszintbe állítjuk, amely éppen merőleges a függőleges irányra. A focipályát szintén vízszintesre alakítjuk ki.
A függőleges irány pedig a Föld középpontja felé mutat a Föld minden pontján. Tehát a Föld és a Föld közepe a mi földi világunkban központként működik. Ebben nem tévedtek a régi gondolkodók.
Nyilván ezeknek a valóságos földi tapasztalatoknak köszönhető, hogy a Föld központi szerepét kiterjesztették a csillagok világára is, és az egész világmindenség középpontjának hitték a Földet. Ebben persze már tévedtek.
De ettől nem szűnt meg a Föld központi szerepe a Föld közelében.

Erről jut eszembe.
Dr. Korom Gyula nagyszabású nyilvános előadást tartott vasárnap. Az előadás címe: Einstein tévedett.
Nem voltál jelen véletlenül?

Az összekötő egyenes alakja lehet görbe is
Itt tartunk.
Miről beszéljünk még?
1xű
Igen, már régóta tudom, hogy a Te világképed geocentrikus. Nem kell újra elmagyarázzad.
1xű
1xű
Előzőleg már nyitottam itt egy topikot Önbecspás és népámítás címmel. Ma ismét jártam Fekete úr honlapján, ahol egy új linkkapcsolót talátam, amely a www.antieinstein.tar.hu címen nyitja meg a szerző új honlapját, amelyen gallyravágja a modern fizika összes elméletét és modelljeit. Tehát akit érdekel, hogy pl. Einstein mennyi hülyeséget hordott össze, annak mindenféleképpen javaslom ennek az oladlanak és Fekete úr főoldalának a www.atomfizika.tar.hu oldalnak a meglátogatását is.
Socratus