Kedves Gézoo!

"... Vázold fel, milyen mértékben függ a víz fajsúlya a gravitációs állandó helyi értékétől, ..."
- Ugyan ne komédiázz már velem!

sűrűség = térfogategységnyi anyag tömege [kg/m³]
fajsúly = térfogategységnyi anyag súlya [N/m³],
fajsúly = sűrűség x gravitációs gyorsulás

(Mankó: függ-e egy test súlya a gravitációs gyorsulás értékétől?)

"... és milyen mértékben a hidrosztatikai nyomás helyi értékétől. ..."
- Erre mondják azt, hogy ajdeblőd kérdés, mert megfordítanád az ok-okozati viszony sorrendjét.
(De legyen neked: a fajsúly a hidrosztatikai nyomással egyenesen arányos.)

hidrosztatikai nyomás = folyadékoszlop magassága x sűrűség x gravitációs gyorsulás [N/m² = Pa]

p = hρg

"... hasonlítsd össze a fajsúly és a sűrűség értékeit. ..."
- Azt majd te csináld az Exceleddel.

"... Miért tartod jobbnak a fajsúly emlegetését a sűrűségnél? ..."
- Abban jelentkezik a gravitációs gyorsulás helyi értéke.
(De ne téveszd össze a táblázatbeli fajsúllyal, mert az standard g-re vonatkozik.)[i]

Sejtem már mi lehet a gubanc: fajsúly csak az, ami a táblázatban található.
(Szántalpas!)

Használnak valahol-valakik egyáltalán fajsúly táblázatot? És csak sűrűség táblázatokkal találkoztam.
Eseteleg vegyészek, kohászok?

Régi táblázatokban előfordulnak - areométerekhez Baumé skálás.

Kedves Hanjó!

Nem ezt kérdeztem. A kérdést másként fogalmazom meg, kérlek ne értsd félre.

Mennyire összenyomható a víz? Milyen mértékben változik a sűrűsége a vízre ható erők függvényében?

Kedves Gézoo!

Rossz helyen keresel a kompresszibilitás irányában, mert a ρg szorzat és a óceán/tenger mélysége az, ami megszabja azt, hogy lokálisan mekkora a dagályhullám.
(A víz kompresszibilitása azt jelenti, hogy például 1 bar (100 000 Pa) nyomásnövekedés hatására a térfogata kétmilliomod résszel csökken.)

Abban a nyomástartományban a víz inkompresszibilisnek tekinthető.
A tengervíz sűrűsége 1 020 és 1 030 kg/m³ között változik, tehát a harmadik tizedesben változna pl. közepesen 1 025-öt véve ---> 1 025,002 kg/m³
(Akkor, ha pl. 14 m-es a dagályhullám, az kb. 140 kPa nyomáskülönbséget jelent = 1,4 bar és az nudli.)

Kedves Hanjó!

Az ábra ellent mond a gravitációs térerősség függő fajsúly "okozta" dagály teóriának.

Kedves Gézoo!

Elárulnád-e azt, hogy az általad belinkelt térkép mennyiben mond ellent és konkrétan minek?
(Én leírtam azt, hogy mit hogyan értek, te meg csak úgy ide lökted az ábrát. Milyen Hold-Föld-Nap konstellációkban értendő?)

Hasznos lesz számodra szerintem, ha ezt áttanulmányozod:
http://www.scribd.com/doc/7219213/Tengerrajz-es-arapaly

Nem mond ellent.
Csak a kontinensekkel szabdalt, változatos mélységű, áramlásokkal tarkított VAL�"DI óceánok valódi árapálya egy icipicit bonyolultabb, mint az alapösszefüggésekre lecsupaszított IDEALIZÁLT modell.

Ha a tudományos megismerésnek azt az alapvető módszerét is megtagadod, hogy a millió ható tényezőtől elbonyolított valódi jelenségeket egyszerűsített modelleken vizsgáljuk, akkor tényleg soha nem fogsz eredményre jutni.

A Newton-i árapálymagyarázat jó. Jól számolja a Hold hatására megváltozó helyi nehézségi gyorsulást, a nehézségi gyorsulás változása fajsúlyváltozást okoz, a különböző fajsúlyok eltérő hidrosztatikai nyomást okoznak, ami eltérés pedig a közlekedő edények elvén kiegyenlítődni törekszik. Az eredmény: ahol kisebb a nehézségi gyorsulás, oda magasabb vízoszlop gyűlik az IDEALIZÁLT modellben.
A valóságban egy kicsit több tényező játszik szerepet, de szuperszámítógépek többszázórás modellszámításai nélkül úgysem tudnánk mit kezdeni ezzel a túlbonyolított helyzettel. Vagy te, okoska, megbirkózol ezzel is?
Térj már észhez! Az idealizált modell is kifogott rajtad!

gézám! a gravitációs fókuszálásnak nem mond ellent?

Inkább azt kérdezzétek meg gézoo traccspartnertől, hogy szerinte miben tévedett Eötvös Lóránd, és hogyhogy.

Gravitációs
tűsugárzó
fókuszálás

Én inkább nem kérdezném meg. Még a végén kiderül, hogy Eötvös Lóránd nem is a gravitációval, hanem a neodym mágnesek terével foglalkozott...

Tetszik a magabiztosságod, csakhát tod az atommagon belüli folyamatokba senki nem látott még bele. Még az sem biztos, hogy az "időnek" a kvantumfizikában van értelme, illetve olyan módon van értelme, ahogyan te azt gondolod. (Nem is beszélve, hogy te valójában még az idő fogalmát sem nagyon akarod használni, mert gondolom, ezt akarja jelenteni, amikor azt mondod, hogy "idő" nem is létezik":)) Éppenhogy nem is tudjuk leírni. Erről szól a kvantummechanika. Ha megfigyeled a jelenséget, akkor mást mutat, mint amilyen egyébként volna, ha nem figyelnéd. Persze ehhez nem kell atomfizika, ez a makrovilágban is így van. Játék a szavakkal a sok fogalom-magyarázat, a lényeg mindig az, hogy meg tudjuk-e jósolni egy jelenség bekövetkeztét vagy a jelenségek bekövetkezte előre kalkulálható-e a modellünk felhasználásával. Einstein eddig zseniálisan veri a mezőnyt, ezt el kell ismerni. Ami biztos, nagyon össze kell szednie magát annak, aki képes lehet Einstein elméletét oly módon továbbfejleszteni, ahogyan azt ő tette Newton modelljével, nem feledve, hogy Einstein a kvantummechanika egyik -ha nem a legfontosabb- megalapozója is volt, mindez csak úgy mellesleg.

1930-as évek óta a fizika tudománya gyakorlatilag nem is fejlődött, csak egy helyben topog, mert ez most az erőgyűjtés, a szintézis korszaka. Persze a technika javult és fény derült a mikrohullámú háttérsugárzásra, és sok minden más érdekes dolog is történt, de lényegesen új felfedezés Einstein óta nem volt. Ha akarsz valami eredetit alkotni, akkor tehát csak rajta, de olyan eredetinek kell lenned, mint amilyen ő volt a maga korában. Tehát nem 1-v^2/c^2- variációkra lesz szükség, arra mérget vehetsz.

Nem az Io "fázisváltozásai", hanem a fogyatkozási időpontjainak eltolódásai segítségével. Messze van a J - késik a fogyatkozás. Közel van a J - korábban látszik a fogyatkozás. Persze ez a mérés inkluzíve a Kepler törvények elfogadásán alapult, tehát többszörös áttételen keresztül származtatott mennyiség volt az eredmény, de nagyságrendileg kitűnő eredményt adott, mi több, erősített a bolygómozgások akkorra már ismert törvényeinek helyességét is.

"1930-as évek óta a fizika tudománya gyakorlatilag nem is fejlődött, csak egy helyben topog, mert ez most az erőgyűjtés, a szintézis korszaka."

Szubjektív benyomásod, hogy nem fejlődött.
Pl. az atombombát is csak a 40-es években sikerült kifejleszteni.
Valamint rengeteg fizikai Nobel-díjat osztottak ki azóta, ami arra utal, hogy folyamatosan gyarapodtak az ismeretek. És a ma ismert részecskék döntő többségét is azóta fedezték fel.
A méréstechnika módszerei ill. eszközei is jelentősen megváltoztak.

Persze, igazad van. Csakhogy az általad felsorolt dolgok többsége (atombomba, nukleáris erőművek, vizsgálati és mérőeszközök) nem valami "alapvetően új" felfedezésen alapulnak, hanem a már ismert törvények szintézisén. Inkább a technika vívmányai, mintsem csak a tudományé, bár a kettő nem választandó szét.

A Nobel-díjak persze már csak olyanok, hogy hullanak azok minden évben. A sok kitűnő teljesítmény közül én Yukawa életművét tartom olyan mértékben kiemelkedőnek, amely inspirálja még a mai kutatókat is a továbbgondolásra, gondolok itt a magerők "közvetítésének" részecske-cserés modelljére. Fontos még a kozmikus háttérsugárzás felfedezése és értelmezése is, mert alapvető jelentőségű a kozmológiai kutatásokban.

Ami viszont az "új és újabb" részecskék "felfedezéseit" illeti, azokról nekem az a véleményem, hogy persze, ezek érdekesek, mint ahogyan érdekes a piros szín mellett a rózsaszín is, de hát lényegében ahogyan a színek, úhy a részecske-típusok is egy kaptafára működnek, afféle matematikai modell termékeiként. Egy bizonyos fokon túl már öncélúvá is válhat ez a matematikai szórakozás a részecskekergetéssel, könnyen elveszhet ugyanis a lényeg.

Persze az első részecske-kergetőzés még érdekes volt: Dirac megjósolta a pozitront, Chadwick meg felfedezte a neutront, de ez utóbbi is már 1932-ben történt. Én úgy gondolom, hogy le fog szűrődni hamarosan, hogy mik a valóban univerzálisan is lényegesek a részecskék-hullámok világában.

Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, mert akkor a Holdunk fázisaival való analógiára utaltam.
(Valaki azt is megfogalmazta, hogy tulajdonképpen Doppler-effektus a jelenség.)

"... Csakhogy az általad felsorolt dolgok többsége (atombomba, nukleáris erőművek, vizsgálati és mérőeszközök) nem valami "alapvetően új" felfedezésen alapulnak, hanem a már ismert törvények szintézisén. ..."
- Otto Hahn, Lise Meitner, és Fritz Strassmann bizony alapvetően új felfedezést tettek - sajnos.

(Amikor Strassmann a bomlási maradékban felfedezte a bárium jelenlétét, megdöbbentően új jelenségre lelt. - atomosz?)

Az atom "oszthatatlansága" sosem volt egy korlátlan érvényűnek tekintett hipotézis, a maghasadás ettől persze egy érdekes jelenség, különös tekintettel egyes reakciók kinetikájára (láncreakció).

Az E=mc^2 megerősítése szempontjából is fontos észlelet volt. De maga az atommag bomlása nem volt egy túl váratlan jelenség, már évtizedekkel előbb is ismerték a radioaktivitást.