Amikor korábban megfogalmaztam a galaxisok eloszlására vonatkozó aggályaimat, nem arra gondoltam, hogy az ősrobbanást cáfoljam. Hiszen az egyértelmű, hogy ebben az univerzumban egy hatalmas energia áramlik át, ami az égitestek expanzív mozgásában mindenképpen meg kell jelenjen.

Ezzel szembeható másik hatalmas erő a gravitáció, s alapvetően a kettő keverékéből - avagy egy eddig nem ismert fizikai hatásból - kell kialakulnia az égi objektumok kis és nagyléptékű mozgásának, elrendezésük mintázatának.

Én is utánajártam a témának, s ajánlom a figyelmébe a topik olvasóinak a világegyetem nagyléptékű szerkezetét ábrázoló ábrát, ami a galaxisunk 1-2 milliárd fényéves környezetét ábrázolja.



Jól kivehető, hogy valamiféle szálak, "erezetek", filamentumok, csomósodások mentén sűrűsödnek a galaxisok, s a köztük lévő térségek szinte üresek. Ez a szálas erezettség az ennél kisebb és nagyobb mérettartományban is megfigyelhető, vagyis skálafüggetlen. Ez a skálainvariancia figyelhető meg a tengerpartok töredezettségében is, mikor előbb nagy magasságból figyeljük, majd ahogy közelítünk, úgy tűnnek elő a kisebb, de hasonló formájú partszegély alakzatok. Matematikailag a fraktálgeometriával lehet leírni ezeket az objektumokat.
A fraktálgeometriáról pedig tudjuk, hogy az a káosz geometriája.

A világegyetem nagyléptékű szerkezete is mutat ilyen skálainvarianciát, s a szálas-csomós szerkezetre is jellemző, hogy amennyiben ránagyítunk, hasonló formájú részletek tűnnek elő, míg csak el nem érkezünk a galaxisok átmérő tartományába.
A galaxisok örvénylő, spirális formája már egy más térszerkezetet tükröz, mint a filamentumok, azonban örvény szintén a káosz egyik megjelenési formája. A formaváltás vélhetően abból adódik, hogy ebben a mérettartományban és ez alatt már jelentősebb szerepet kap a gravitáció, mint az expanzív erő.

Ugyanez az örvénylés jelenik meg a naprendszerek születésénél, vagyis a protoplanetáris korongok kialakulásánál is, valamint a kvazárok eseténél, is ahol egy fekete lyukba befelé spirálozó anyag bocsátja ki a hatalmas energiát.

Visszatérve a világegyetem nagyléptékű szerkezetére , megállapíthatjuk, hogy ismét beigazolódott, hogy a "lufi-analógia" nem alkalmas az univerzum mozgásának, térszerkezetének modellezésére.
Abból ugyanis az következnék, hogy a "felfestett pöttyökként" ábrázolt galaxisok közötti tér egyformán növekedne, vagyis minden galaxis távolodna egymástól. A valóságban azonban nem ezt tapasztaljuk, hanem a fent említett szálas-csomósodott szerkezetet, amivel viszont lehet magyarázni a korábbi aggályaimat, hiszen a tágulás eszerint úgy is meg tud valósulni, hogy közben az egész szerkezet nem veszíti el filamentumos szerkezetét.

Így aztán a Hubble-űrtűvcső, mikor sok milliárd fényévnyivel távolabbra néz, akkor is ugyanennek a szálas-erezetes anyageloszlásnak egy részletére nagyít rá, mint amit a közvetlen galaktikus környezetünkben találunk.

A tágulás során a filamentumos szerkezet nem változik lényegesen, hanem csak a "szálak" közötti , viszonylag üres térségek növekednek.

Az alábbiakban modellezték egy képsorral a fejlődés fázisait. A modell fizikai hátterénél feltételezik a "sötét anyag", vagy valami ezzel egyenértékű szétröpítő erőhatás létét a filamentumos szerkezet fennmaradásához.

Azért van egy hatalmas különbség. A ciklikusság egy igazolhatatlan hipotézis (nem több egy ötletnél), míg a Nagy Bumm modellje matematikailag elég pontosan leírja mindazt, amit a csillagászat a körülöttünk lévő világban megfigyel. Újra mondom: a kozmológia kilépett abból a XX. századi gyerekcipőből, amikor mindenki saját elképzeléseket gyárthatott. Mióta műholdak tucatjai gyűjtik számunkra az adatokat, a kozmológia is szigorúan empirikus tudomány lett. Senki nem gyárthat saját elképzelést, ha az nem tudja ugyanúgy vagy jobban magyarázni az utóbbi évtizedek adatait, mint a lambda-CDM modell.


Egy modell nem neked kell, hogy tetsszen. A fizika pedig már Schrödinger macskájánál meghaladta a "normális fantázia határait" Újra mondom: a világ nem a szavannára szelektálódott emberi agy elképzelései szerint működik. A világnak megvan a maga szigorú logikája, amit a modern fizika elég pontosan leír, ez a logika viszont fényévekre van a "józan paraszti észtől". Azok a "feltételezett" kiegészítések, amiket a Nagy Bumm modell hibájául felrósz, semmivel nem elképesztőbbek, mint mondjuk a hullám-részecske kettősség vagy a kvantumteleportáció. És az az igazság, hogy ezek a kiegészítések konzisztensek a fizika egyéb területeinek (pl. a kvantumfizikának) a szabályaival. Továbbmegyek: nem emelték volna bele a modellbe ezeket a kiegészítéseket, ha nem lett volna semmi fizikai alapjuk!


De implikálja. Az általános relativitáselmélet volt az a matematikai modell, amiből kijött, hogy a pszeudo-Riemann tér nem lehet stabil. Ha gravitációs hatással járó anyag van benne, akkor önmagától nem billeghet az állandóság instabil "csúcspontján", hanem vagy elindul a tágulás, vagy a zsugorodás felé. Einstein éppen azért vezette be a nemnulla kozmológiai állandót, mert ő még abban a hiszemben volt, hogy az univerzum tere állandó, így ki kellett kompenzálnia az anyag hatását és "odaszögeznie" a modellt az instabil csúcspontra. Aztán jött a megdöbbenés: az univerzum tere tényleg tágul! Újra mondom: Einstein még a tévedéseiben is zseniális volt.


Tévedsz.
Minden elképzelésnek a megfigyelések adatain kell megméretnie magát. Nem a relativitáselmélet az, ami eldönti, hogy az elképzelés jó vagy rossz, hanem az utóbbi évtizedek irgalmatlan adatmennyisége. Egyébként látom, te abban a hitben vagy, hogy csupán a relativitáselmélet áll a Nagy Bumm modellje mögött. Hát itt is tévedsz. Gyakorlatilag az egész modern fizika mögötte áll, részecskefizikástul, hiszen az sem véletlen hogy a Nagy Hadronütköztetőt (ami ugye csak egy nagyranőtt részecskefizikai kísérleti berendezés) azzal a szándékkal építették, hogy tisztázzák a Nagy Bumm első századmásodperceinek folyamatait.


Lásd fenn.
Egyik modell sem "önmagában" magyarázza a kozmológiát, hanem a fizika számtalan ágának számtalan eredménye összesen, mintegy egymást támogató állványzat magyarázza a Nagy Bumm modelljét. Ha kihúzod az állványból a relativitáselméletet, akkor mondjuk a kvantumfizikát is alapjaiban át kell írnod, hogy ne dőljön össze. Ezzel viszont az a baj, hogy az állványt alkotó részterületek olyan szintig igazolódtak napjainkra, hogy senki épeszű ember nem kérdőjelezi meg mondjuk az elektrogyenge kölcsönhatás törvényszerűségeit.


Azt hiszed, hogy nálunk képzettebb emberek nem próbálták????
Megszületése óta a kritikai támadások célpontja a relativitáselmélet. Közel száz év óta próbálják az ambiciózus "forradalmi-fizikusok" megdönteni. Ezidáig sikertelenül. Minden támadást és minden kísérleti bizonyítást túlélt a relativitáselmélet. A támadói egy része belátja a tévedését, amikor a különös kísérleti tapasztalatukra konzisztens magyarázat születik (lásd Sagnac-effektus), a többiek pedig elvonulnak a sufnijuk magányába antigravitációs berendezést eszkábálni.
A relativitáselmélet ennek ellenére "meg lesz döntve", valahogy olyan módon, ahogy a Newtoni világkép "megdőlt". A kvantumgravitáció problémájának megoldása után az a modell lesz az érvényes és elfogadott, viszont az természetes, hogy megfelelő peremfeltételek esetén a kvantumgravitációs modell is pontosan ki fogja adni a relativitáselmélet képleteit, hasonlóan, ahogy a relativitáselmélet képleteiből is kijön Newton.


Nosza rajta! Kápráztass el bennünket.
Ugye nem gondolod azt, hogy te egymagad, mondjuk 130-as IQ-val porba alázod az egyetemi kutatócsoportokat a maguk 5000-10000 IQ / brainstorming teljesítményükkel. Régen elmúlt már az az időszak, amikor egy zseni a konyhaasztalon kockáspapíron egymaga megváltoztatta a fizikát. Ma már a zsenik is csoportban dolgoznak egymást kiegészítve (lásd Nobel-díjak, mikor kapott utoljára valaki egymaga?) És igen, dolgoznak a relativitáselmélet leváltásán, hiszen csak a nagyléptékű viszonyok között érvényes, a kvantumvilágban használhatatlan. Valamelyik tudóscsoportnak előbb vagy utóbb sikerülni fog összefésülni a kvantumfizikát és a relativitáselméletet, még az is lehet, hogy lesz egy Hawking-hoz vagy Higgs-hez hasonló kulcsfigura, de tény tény marad: az eredmény csoportmunka lesz. Ja és nem "megcáfolni" fogja a relativitáselméletet, hanem "meghaladni" és "kiterjeszteni".

Ez a ciklikusság is egy feltételezés, amint a nagybumm is, meg ami még kapcsolódó feltételezés hozzá, az infláció, meg a sötét anyag is, meg a sötét energia is. Ezekkel persze össze lehet tákolni (bocsánat, össze lehet állítani) egy ellentmondásmentes rendszert, a NB-modellt, csak az a bajom vele, hogy randa, és sok olyat kellett kiegészítésül feltételezni hozzá, hogy elképzelhető maradjon, ami jócskán meghaladja a normális fantázia határait.
Hangsúlyozom, hogy nem vonom kétségbe azt, hogy önellentmondásmentes! - csak körülményes.
Azt is szeretném megemlíteni, hogy a rel-elm nem implikálja a NB-modellt. Csúnyán fogalmaztam, jobb úgy kifejezni, hogy a rel-elm nem csak akkor lehet igaz, ha feltételezzük a NB-ot és származékait, vagyis a rel-elmből nem következik a NB. Beleilleszthető, de nem következik belőle.
Van más modell is, ami beleilleszthető a rel-elmbe, csak az a probléma, hogy a más modelleket szokás úgy kritizálni, illetve cáfolni, hogy a NB-modell feltételezéseivel vetik össze, és szembesítik, mondván, hogy azokat nem lehet a másik modellel magyarázni.
Ebben az a bakugrás, hogy nem is kell egy másik modellnek megmagyaráznia azokat a feltételezéseket, amiket a NB- modell konzisztenciájának megőrzése miatt volt szükséges belevenni a NB-ba.
Ha a másik modellt önmagában vizsgálnák, ha venné hozzá a fáradságot valaki is, akkor kiderülhetne, hogy az is lehet önellentmondásmentes, és az is meg tudja magyarázni a tapasztalt jelenségeket, a megfigyeléseket, s nem lenne szükséges a NB csatolmányait feltételezni.
Csupán csak azért, mert egyszerűbb, talán azért megfontolandó, hogy lecseréljük a NB-ot egy másikra.
Igaz, ehhez meg kéne fontolni, s átgondolni. Nagy lépés lenne, s nagy lelkierő kell hozzá, hogy valaki feladja az eddigi elképzelését, s egy másikat képzeljen reálisnak. Ez jócskán felér egy vallásváltással. Mivel mindegyik modell feltételezéseken alapszik, ezért nem is olyan elrugaszkodott a hasonlat, hisz a modell is egy fajta hit.
Ha rászánod az időt, tán nyersz vele. Ha mást nem, s maradsz a mai hitednél, hát tapasztalatot akkor is.

Szerintem a Világegyetem ciklikus és sokszor volt már NB, nem lehet statikus mert végtelen idő alatt minden elképzelhető makrofolyamat már végtelen idővel ezelőtt lejátszódott volna.

Ezért a "mégsem az" nem az én véleményem, értelemszerűen egy statikus Univerzumban nem lenne NB. De szerintem volt.

Természetesen NEM a gravitációs vonzás fogja megállítani és visszarántani az Univerzum ANYAGÁT, mert a gravitáció nem vonzóerő. Az összeroppanás úgy megy végbe mintha kirántanád az ünnepi teríték alól az abroszt, az egész hóbelevanc megy vele..

Annyit értesz ehhez is, mint hajdú a harangöntéshez.

Neked hiába mutatok bármit is, de a többi olvasó esetleg érdekesnek találja:

Nem "milliárd évek", hanem pusztán kétmillió. Micsoda különbség! Még ha hozzácsapunk hárommillió évet a nagyobbik felhő összesűrűsödésére, akkor is ötmillió évnél járunk egy csillag kialakulásához. Hol van ez az ötmillió év az univerzum sötét korszakának 500-700 millió évéhez képest!

Idézd, légy szíves, hogy Hawking hol mondott ilyen sületlenséget. Pontos forrásmegjelöléssell! Ha ennek nem teszel eleget, akkor a fenti megjegyzésed semmisnek tekinthető, ugyanis hallgatólagosan elismered, hogy alaptalanul hülyeségeket zagyválsz.


Ugyanaz detto, mint fent.
Ha nem adsz a "milliárd évekre" pontos hivatkozást, hogy ki mondta ezt a sületlenséget, akkor betudhatjuk az egészet annak, hogy egy kiadós zsírosabb vacsora után álmodtad ezt a hülyeséget.

Én igazán örülnék, ha valóban ciklikus lenne, de ha mégsem az, akkor Szerinted nem is volt Nagy Bumm?

Már sokszor leírtam, hogy egy galaxis kialakulásához többtízmilliárd év szükséges, még a nyomorék elmebeteg autista barom Hawking szerint is, tehát a tizmilliárd a helyes, és nem a tizmillió ami egy csillag esetében sem elég, ott is milliárd évek kellenek. Itt nem az a lényeg, hanem az, hogy az égbolt bármelyik részén nyitunk ablakot a Holdtányér egyszázadnyi területén, az Ürteleszkóp mindenütt a közölt képhez hasonló idős galaxisokat fog mutatni.
Nem volitt ősrobbanás, de volt egy nyomorékagyú hülye zsidó aki megvezette a világot a hülye agyában keletkezett téidő, és táguló világ, elméletével. A többi a Marslakók érkezése 314-315 oldalán.
Hasonló adottságú hülye vagy, egy elmebeteg név és arcnélküli senki.

Hétszázmillió évvel a Nagy Bumm után-ról beszélünk! Persze, hogy volt idő a galaxisok anyagának összegyűlésére (pláne, ha a sötét anyag nyomása besegített, a legutóbbi elképzelések szerint). Figyelembe kell azt is venni, hogy csak kigyulladt csillagokkal rendelkező galaxisokat tudunk megfigyelni, úgyhogy senki ne várja azt, hogy képződő galaxisokat találunk a mikrohullámú háttérsugárzás és a z=8 közötti "sötét időszakban".


Igen! :-)))))
Nagyon jól mutatja a homogén izotróp metrikus tágulású univerzumban tapasztalhatókat. Ez a "minden irányban azonos látvány" a legerősebb bizonyíték a hivatalos univerzummodellek mellett. Semmi fizikai mozgás nem képes ezt a látványt összehozni, csakis a metrikus tágulás. Még egyszer próbálom a fejekbe belevésni: a Nagy Bumm nem kinetikus robbanás szerteszálló galaxis-repeszekkel!


Ebből nem látható semmi ilyesmi. Maximum az, hogy nem voltál ezidáig képes felfogni és megérteni azokat a nyilvánvaló geometriai megfontolásokat, amik a Nagy Bumm modellje mögött állnak. Te még mindig abban a tévképzetben vagy, hogy egy valódi robbanás egyik repeszén ülnénk, így szerinted az egyik irányban másnak kellene lenni a látványnak, mint a másik irányban. Ez egy primitív tévképzet. Az első helyen szokott lenni a felsorolásokban, amik a téves kozmológiai elképzeléseket gyűjtik össze.

A trükk ott van, hogy a naív lélek a környező fizikai világból levont tapasztalat alapján azt hiszi, hogy amelyik "indulási" gömbfelület kétszer hosszabb fényút távolságú, az kétszer nagyobb sugarú is.
Ez kapitális tévedés.
Az univerzum ugyanis tágul, így a kétszer nagyobb fényúttal rendelkező "indulási" gömbfelület jóval kisebb, mint amit egy kétszeres szorzásból naívan kiszámolnánk. És bizony erre a "deficites" gömbfelületre kell valójában az égbolton látott eloszlást vetíteni, nem pedig a hibásan elképzelt kétszeres sugarúra!

Tévedés!
A kép egy bizonyos irányban látható összes galaxist mutatja! Ebből az következik, hogy amit igazából látsz a képen az 90%-ban közeli (3-8 milliárd fényév) galaxis.
A kép elemzéses során 5 nagyon halvány foltot vizsgáltak meg, és azok az alig látható foltok bizonyultak 13 milliárd évesnek. A maradék természetesen közelebb van.


Puszta illúzió.
Gondolj csak bele, hogy az igazán közeli galaxisok mondjuk négyzetfokonként vannak hárman. A közepesen távoliak négyzetfokonként vannak harmincan. A nagyon távoliak négyzetfokonként vannak kétszázötvenen. Figyelembe véve azt a geometriailag nyilvánvaló tényt, hogy az univerzum tágulása egy század-másodpercnyit sem változtat két külön galaxisból indult fénysugár beesési szögén, megállapíthatjuk, hogy amit mi látunk, az pontosan az az eloszlás, ami az induláskori gömbfelületen létezett. Persze az induláskori gömbfelületek mérete is változó, de ha minden tényezőt pontosan figyelembevéve vizsgálja valaki át a távolság szerint szátválogatott galaxisok eloszlását, akkor azt fogja tapasztalni, hogy bizony a régmúltban az átlagos távolság kisebb volt.
És természetes, hogy egy ilyen elemzést nem helyettesíthet egy a látóirányban lévő minden galaxist tartalmazó felvételre vetett egyetlen pillantás...


Amiről te beszélsz, azok a galaxishalmazok. Azokon belül természetesen sokkal közelebb vannak a galaxisok egymáshoz. Mivel a galaxishalmazokban nagyrészt a gravitáció összetartja az anyagot, igazából a galaxishalmazok közötti üres tér mérete az, ami átlagban azt eredményezi, hogy a régmúltban sokkal kisebb volt a galaxisok közötti távolság.


Nálad nem állt össze még a teljes kép. Mint ahogy az előbb kifejtettem, próbáld figyelembe venni, hogy az a sűrűség, amit mi most az égbolt virtuális gömbfelületén látunk, az pontosan megegyezik a fénysugarak indulásakor fennállt valódi térbeli gömbfelület eloszlási sűrűségével. Ebben bizony nem fogod a tágulás nyomát megtalálni!
A pontos térbeli sűrűségek megállapításához pedig nem elég egy fotóra rápillantani, hanem a virtuális égbolton mért sűrűséget rá kell helyezni az univerzum skálaparaméteréből számolt valódi gömbfelületre, és az így nyert sűrűség hasonlítható össze az időben eltérő galaxisok esetében. Ha valaki megcsinálja az elemzést, azt fogja tapasztalni, hogy tényleg közelebb voltak régebben a galaxisok.

Ezzel az ésszel amivel írtál, már lehetnél libapásztor, vagí gulyás is, Ha egy egy tehén elbőgi magát a Hortobágyon, még pesti távolságban sem hallható, Londonban, semmiképp. A fény, galaxisok fénye, estleg 3miiliárd fényév távolságból látható, még azzal a feltétellel, hogy a magasabbfrekveciájú rezgés átcsúszik a láthatófény tartományába. Az egész 13,7 milliárd távolság, csak hülye csillagász kamuzás.

Ha a tér nem létezik, akkor mi kelti a mozgás illúzióját egy tér nélküli univerzumban?

Az itt látható galaxisok NEM 13 milliárd fényév távolságra vannak ám, mert ami olyan távol van azt csak egy derengő piros picinyke pettyként láthatnád ha ez a kép elég nagy nagyítású lenne..

Az Univerzum meg legalább kétszer 13.7 milliárd éves, tehát volt idejük a távoli kvazároknak is kialakulni. Azért legalább ilyen idős, mert tér nem létezik, s ha nem létezik akkor nem is tágulhat !!

Következésképpen a galaxisoknak kellett elrepülniük a robbanás helyéről a fénykibocsátás helyére, ami minimum plusz 13.7 milliárd év (ha fénysebességgel mentek).

Tehát 13.7 Gév repülés (bárhonnan indultak is) majd másik 13.7 Gév amíg utazott a fény a Hubble teleszkópig.

Ha egyáltalán volt Ősrobbanás, de szerintem volt, mert a Világegyetem ciklusos..

Itt nem csak az a lényeg, hogy nem látszik a tágulás, hanem ennél fontosabb az, hogy teljesen kialakult galaxisokat látunk, aminek kialakulásához többtizmillió év szükséges. Egy másik, még ennél is fontosabb tény, hogy az égbolt átellenes részén ugyanezt a képet, vagy hasonlót látnánk, ha az Űrteleszkóp ott készítene képet. És ez még mindig kevés, mert az égbolt minden táján hasonló képet láthatnánk. Ebből látható, hogy azok akik hisznek a világ tágulásában, mind tébolyultagyú elmebeteg barmok, élén Elminsterrel , és a gerinctelen ostoba jellemtelen bnum2-vel.

Egy lehetséges magyarázat, hogy azért, mert nem tágul.

Valami szöget ütött a fejembe…

Nézem az alábbi képet, ami állítólag 13 milliárd fényévre található galaxishalmazt mutat, tehát ugyanennyi évvel ezelőtti állapotot.

Mármost, én azt tartom furcsának, hogy ezek a galaxisok nagyon hasonló sűrűséggel vannak szétszóródva, mint amelyek a mi közvetlen galaktikus környezetünkben, vagyis 1 milliárd fényéven belül.

Ha feltételezzük a világegyetem tágulását, mégpedig leggyakrabban megfogalmazott elv szerint, mikor is a galaxisok egyre távolodnak egymástól, akkor az ember azt várná, hogy a 13 milliárd évvel ezelőtti állapothoz képest jelentősen ritkásabban legyenek a galaxisok.

Ezzel szemben a mi környezetünkben is elég közel vannak a galaxisok egymáshoz, általában nem többre, mint egy galaxis átmérőjének tízszerese, de sok esetben ennél közelebb vannak, ezért gyakori az egymásnak ütközésük is.

Vagyis nálam nem áll össze a kép, hogy miért nincsenek jóval távolabb a 13 milliárd éve egymástól távolodó galaxisok?

Tud erre valaki magyarázatot?

1 hgidrogénatomot senki soha nem észlelt, tehát amit észlelnek az nagymennyiségű hidrogén.

Nincs foton és elektron ütközés. Csak fotonok ütköznek elektronokkal létezik.
Ez nem pin-pong!
Azok után igazat állitassz ekkor statisztikai összefüggések vannak ,arra nézve ami mérhető az elektronnyaláb energiájára.

Gondolom, a kozmikus sugárzás közvetlen hatását a holdfelszín eléggé elszenvedi.
Bár a Föld némiképp árnyákolja.
A felszíni holkőzetek termolumineszcenciás vizsgálatai felvilágosítást adhatnak róla.

Arra kell figyíelni, hogy a töltéssel bíró sugárzások (pl. alfa, béta) hatótávolságai anyagféleségenként jól meghatározhatók, de a töltés nélküli (elektromágneses) sugárzások exponenciális csillapodást mutatnak