Figyeld, mert már csak egyszer magyarázom el:

Az ikerparadoxon oka az, hogy az egyik megfigyelő mozgásállapotot vált.

Reális esetben ezt csakis gyorsulással teheti meg, és a közkedvelt gondolatkísérletek pillanatszerű megfordulásai is gyorsulás időtartamának minden határon túli lecsökkentésével kapott határesetek. A pillanatszerű megfordulás valójában "szingularitás" a történetben, ahol a dolgok elszaladnak a végtelenbe, és csakis pontosan elvégzett határérték számítások mutathatják meg, hogy a végtelenre növekvő gyorsulás és a nullára csökkenő időtartam ellenére az utazó történetéből eltűnő idő véges marad.

A lényeg továbbra is az, hogy az utazó NEM SPECREL MEGFIGYELŐ! Így pedig ha a specrelt akarjátok ráhúzni a tapasztalataira, akkor egyenesen következik a paradoxon.
Ugyanis mi is pontosan egy specrel megfigyelő attribútuma? Inerciális (tehetetlen) mozgást végez. Az inerciális mozgás pedig egyenesvonalú és egyenletes mozgás. Mindig. Té egyenlő mínusz végtelentől, té egyenlő plusz végtelenig. Örökkön-örökké. (Vagy ami ugyanaz: a példafeladat kezdetétől a példafeladat végéig kivétel nélkül minden pillanatban.) Ha viszont az iker MEGFORDUL, akkor megsérti az egyenletes mozgás kritériumát, ami ugyebár azt jelenti, hogy a sebessége soha nem változik meg. (Például nem vált mínuszba!)

A specrel keretein belül bármely megfigyelő azt tapasztalja, hogy a hozzá képest v sebességgel haladó óra lassabban jár. Ezt tapasztalná a földi megfigyelő, ha végtelen sebességű információhordozó közvetítené számára az űrhajó órájának a ketyegését, DE ugyanezt tapasztalja az űrhajós is, ha végtelen sebességű információhordozó vinné neki a földi óra ketyegését. A földi számára az űrhajós órája jár lassabban, az űrhajós számára pedig a földié. A helyzet totálisan szimmetrikus. Még a mérték is azonos.
Akkor lesz ebből a szimmetrikus állapotból aszimmetrikus végeredmény, ha az egyik megfigyelő esetében valami folyamat "konzerválja" a különbséget, valami folyamat "kivágja" a történetéből az idő egy részét. Ez a folyamat pedig a mozgásállapot váltás.
A mozgásállapot váltás okozza a végelszámolásban jelentkező differenciát. A differencia mértékét pedig a teljes történet egyben határozza meg. Nincs itt semmiféle ellentmondás. Az időkülönbözet kiszámításához a teljes útra szükséged van. Integrálni kell az indulástól a beérkezésig az időt. A gond a pillanatszerű megfordulással van, mert ott a mozgásfüggvény nem folytonos, úgyhogy azt teheted, hogy véges időtartamú megfordulások nullára csökkenő sorával, mint határérték-számítással helyettesíted a megfordulás "szingularitását". Azt fogod tapasztalni, hogy ezek a fordulóponti határérték számítások mindig pontosan az "elűnő időt" fogják a teljes integrálban megadni.

Megpróbálom ismét feltnenni a kérdést, hátha nem sűllyed el olyan gyorsan, hogy lehetetlen lesz válaszolni rá.
Az ikerparadoxon kapcsán:
Ha a gyorsítási szakaszok lennének a jelenség okozói és nem az, hogy az utazó iker különböző inerciarendszerekben tartózkodik, akkor mivel magyarázható, hogy ha kétszer olyan távolságból fordul vissza azonos gyorsulási körölmények között, akkor (a gyorsítási szakaszokat leszámítva) kétszer annyival fiatalabban érkezik a kiindulási pontra?

Kísérletileg többszörösen igazolták, bár a kísérletekkel kapcsolatban mindegyiknél van egy kis differencia.
Ezek a fórumokon többszörösen át lettek tárgyalva.

Lehet kisérletileg igazolni egyáltalán? Arra gondolok, hogy nem tartalmazza a gravitációt, a világ pedig igen.

"...milyen kísérleti alapokon nyugszik a specrel,"

Tudtommal pusztán feltételezéseken nyugszik. (Ebből azonban bajunk még nem származott.)

ehhez én nem vagyok eléggé okos.

Én sem, csak többet olvasom okos emberek írásait :)

"Emil, rátapintottál a specrel kísérleti igazolásának gyenge pontjára."

Ezt képtelenségnek tartom, ehhez én nem vagyok eléggé okos.

Emil, rátapintottál a specrel kísérleti igazolásának gyenge pontjára. Ezt Bay Zoltán könyvében találtam meg, aki alaposan megnézte, milyen kísérleti alapokon nyugszik a specrel, és van-e gyenge pontja a gyakorlati igazolására. Tudjuk, hogy Einstein rigorózusan ügyelt arra, hogy minden feltevése kísérletileg ellenőrizhető legyen, de mégis, megnézték tüzetesen.

A távoli, mozgó órák egyidejűségének kísérleti igazolásában találták meg a gyenge pontot. Mint tudjuk, az egyidejűség definíciója Einsteinnél a fény oda-vissza útjának idejére van alapozva. Einstein feltételezte, hogy a fény oda is, és vissza is ugyanazzal a sebességgel halad, továbbá a fény euklideszi geometriában egyenes vonalban halad. Bármilyen kísérletet végzünk ezek feltételezés maradnak, nem kísérlet tények. Érthetőbben: csak a fény elindulásának idejét ismerjük, a visszaverődés időpontját és a fény megérkezésének időpontját. A többi elméleti feltételezés: állandó sebesség, a fény oda is vissza is ugyanazzal a sebességgel halad, a tér euklideszi, a fény egyenes vonalban halad. Ezek mind kísérletileg nem ellenőrízhetők.
Tehát igazad van, jogos a felvetésed.

Bay Zoltán szerint a fenteik miatt a fizikusok kerestek olyan módszereket, amiben nincs benne az egyidejűség feltételezése. Találtak több ilyen módszert, az egyik éppen a topik címét adó Ives és Stilwell kísérletei.
Ezt már sajnos késő van kifejteni, csak annyit írok, hogy Bay szerint ezek az egyidejűség feltételezését nem használó kísérletek is igazolták a specrelt, bele értve az Ives-Stillwell kísérleteket is.

Ezzel együtt Einsteint nem tartom bűnösnek (se vétkesnek, se hibásnak).
Ő ugyanis csupán figyelmeztetett/előre jelezte, hogy bizonyos - általa gondosan körülírt körülmények közt miféle saját mérési eredményekre számíthat a méricskélő - szerinte.

Meg kell mondjam, én egy javasasszony szavára is többet adok azoknál, akik szerint előzetesen gyorsulásnak kitett órák és mérőrudak hiteles infókat szolgáltatnak a velük immár egyenletesen száguldók számára.

Bocsánat a rövid beszólásért!

Cyprian írta, hogy a már felgyorsult, és állandó sebességgel haladó óra végig lassan jár az álló órához képest.

Igen, de elfelejtettem ehhez hozzátenni, hogy a delikvensek "menetközben" egymásnak ellentmondót állítanak.
Nevezetesen - bármelyiküket is kérdeznénk, határozott véleménye az volna, hogy a másik órája jár lassabban, nem a sajátja.

Egyikük persze téved, mégpedig abból adódóan, hogy elcsesződött műszereket használ. Az téved, aki együtt gyorsult a műszereivel.
Ezek a műszerek(?) ugyanis marhaságokat mutatnak azóta, hogy gyorsulásnak lettek kitéve.

Amiatt tettem kérdőjelet fentebb, mert már annak gondolattól is rosszul tudom érezni magam, hogy ezeket képesek egyesek műszereknek nevezni.
:)

Mármint a Lorentz elv nem feltételezheti?
Jól mondtad, de mégis feltételezheti a Lorentz-elv.

A Lorentz-elvnek is meg van a logikája, hogy feltételezhesse. Ez a logika egyébként hasonlít a specrel logikájához.
A Lorentz-elv szerint a mozgó óra lassabban jár az állóhoz képest, mégpedig a az egyidejű x-t diagramban ábrázolva. Ez nagy különbözőség a specrelhez képest, gondolom nem kell jobban kimagyarázni, de nagyon-nagyon fontos ez az eltérés a specreltől. A Lorentz-transzformációt másképp kell értelmezni, mint a specrelben. A Lorentz-elvben csakis egyidejűségi grafikonok vannak.

Ha a megfigyelő együtt utazik a mozgó órával, mégsem veszi észre a lassabb óraritmust, mert a saját sejtjei is ugyanúgy lassabban működnek, de ami jobban számít, a mérőeszközeinek nukleonjai is lassabban járnak. Az órával utazó megfigyelő képtelen észlelni, hogy az óra ténylegesen lassabban jár. Ez a logika is támadhatatlan, kísérletileg megkülönböztethetetlen a specreltől, nem létezhet perdöntő kísérlet.

Nem feltételezheti.
Még te magad szoktad hangoztatni, hogy semmiféle fizikai méréssel nem lehet a specrelt és a Lorentz-elvet megkülönböztetni.
Azaz a Lorentz-elvben is az órával együtt mozgó megfigyelő számára SEMMIFÉLE VÁLTOZÁSNAK nem szabad jelentkeznie. Mert ha jelentkezne, akkor máris megkülönböztethető lenne a két modell.

A lefékezés is mozgásállapot változásnak számít!

Az utaztatott iker esik át ezen a processzuson, ergo: a helyzeten semmit sem változtattál. Most is pont ugyanolyan, mint a megfordulásos buliban...


Lássuk jól értem-e?
Egyik iker elindul kifelé, a másik helyben marad. Előbbi lefékez.
Ekkor a másik iker is elindul, míg az előbbi állva marad. Majd ő is lefékez.

Van egy szörnyű hírem: ha az első és a második iker útja pontosan azonos paraméterű (sebesség időtartam), akkor az egész processzus legeslegvégén a két iker pontosan ugyanolyan idős lesz.
Ezt belátni roppant primitív dolog: az első út idején az egyes iker fiatalodik X-et a másodikhoz képest, majd míg ő áll a távolban, a második változtat mozgásállapotot és fiatalodik X-et az elsőhöz képest. Végül is a saját második útjával pontosan visszaállítja a két iker között az első út idején megjelent korkülönbséget alapállapotra, azaz egyidejűre.


Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne.
HA egyidőben egy ponton vannak, akkor egyszerű megállapítani, hogy melyikük órája mennyit késett vagy sietett, ha viszont térben szeparáltak, akkor még a feltételezett v=0 relatív sebesség sem segít azon, hogy a fényjelnek időbe telik innen-oda jutnia. Például pontosan tudni kéne, hogy mennyi a térbeli távolság, hogy figyelembe tudjuk venni, amikor megérkezik a másik ikertől a pontos idő az ötödik sípszó után. Mert hogy nem délben fog befutni a tizenkétórás jel, az biztos.

A Lorentz-elvben a már felgyorsult, és állandó sebességgel haladó óra végig lassan jár az álló órához képest. "

Ugyanez van a specrelben.

Nem, a specrel nem feltételezi, hogy a nagyobb sebességű testen levő óra gyorsabban jár ha mi is a testen vagyunk és nézzük. Ezt csak a Lorentz-elv feltételezi.
De nem lehet ezt két mondattal elintézni, mert így félreérthető. Tényleg vegyél elő egy jó könyvet a Lorentz-elvről, ha érdekel. Csak javasolni tudom, mert ez mindenkinek a javára válik.

"A Lorentz-elvben nem a gyorsulási szakaszban végbemenő folyamattal magyarázzák az időeltérés okát. A Lorentz-elvben a már felgyorsult, és állandó sebességgel haladó óra végig lassan jár az álló órához képest. "

Ugyanez van a specrelben.

A lentebb írt második eset amiatt előnyösebb az elsőnél ( a lefékezősnél) , mert az "altreles" szituáció tökéletesen kiejthető - azaz nem kell vele számolni, nem kell vele külön bajlódni.

Erre mondta Jánossy:

Aha, és fékezés közben kinő az ősz szakála, ha gyorsan fékez, gyorsan őszül :)))

Nem kell megfordulnia az elutazott testvérnek. Ezt mindig megírom, de mintha mindenki eleresztené a füle mellett.
Elég, ha lefékezvén megáll a távolban.
De az is jó, ha az otthonmaradt testvér elindul a másik irányában - ugyanúgy gyorsulva, mint tette ezt az elutazott testvér korábban.
Ha ugyanis egymáshoz képest már nem mozognak, a távolból is egyértelműen meg tudják állapítani, hogy melyikük órája járt lassabban, amikor még konstans sebességet mértek egymás között. Hiszen nem probléma egymástól távoli órák állapotát összehasonlítani.

Ez az egyik legegyszerűbb magyarázat.
Adott az ikerparadoxon, amiben az UTAZ�" iker lesz fiatalabb, azaz ő ELMEGY és VISSZAJÖN.

Adott a specrel, ahol mindenki úgy véli, hogy a hozzá képest v sebességgel "haladó" másik ideje a lassabb. Akkor hogyan is lesz az ikerparadoxon végén a különbség, ha se odaúton, se visszaúton nincs különbség?

A magyarázat a fordulásban rejlik, amit csak az UTAZ�" iker hajt végre.

Az ikerparadoxon azért van, mert az egyik megfigyelő (a megutaztatott) mozgásállapotot váltott. Ebben pedig semmi de semmi jelentősége nincs, hogy reális rakétás esetről beszélünk, ahol az utaztatott ikernek le kell lassulnia, majd megfordulva fel kell gyorsulnia a visszaúthoz, vagy "bűvészkedünk" a megfordulással, hogy az pillanatszerű legyen. Bizonyos értelemben a pillanatszerű megfordulás csupán határesete a reális megfordulásnak, amikor a megfordulásra szánt időt minden határon túl lecsökkentjük.

Tehát az óraszinkronizálásos trükk sem más, mint a mozgásállapot változás elrejtése a felületesebb megfigyelők elől, hátha tényleg beveszik, hogy az egész eset sehol sem lép ki a specrel értelmezési tartományából. Valójában kilép. Éppen emiatt "paradoxon" az ikerparadoxon.


Pedig de.
A gyorsulás - származzon bárhonnan - aszimmetrikusan befolyásolja a megfigyelők időmérését. Aki a gyorsulásnak van kitéve (pl. gravitációs térben van), annak lassabban jár az órája, mint annak, aki nincs ennek kitéve. Tehát a reális megfordulás "lelassítok-felgyorsítok" művelete éppen az áltrellel van matematikailag leírva. És mint ahogy említettem: a pillanatszerű megfordulás csak egy olyan reális gyorsulásos megfordulás, aminek az időtartamát nullára csökkentettük. Határérték-számítás.