Most sok számitást letesztelhetnek.

Igy van! Talán a matematika hiányos tudása is közrejátszik.

Nektek világnézeti a problémátok, nem tudományos. Mivel egy tudományos érvet nem tudtok felhozni a BB elleni berzenkedésetekre, csak teológiait.

"A Világegyetemben csak anyag létezik. Matematika nem, azt úgy gyártottuk."

Nem létezik az, amit gyártottunk? Csak szoftver nélküli hardverek léteznek?
Szerintem piszkosul nagyot tévedsz. Itt - e némileg lehűlt lávagombócon sok milliárdnyi összefüggéskereső részecske-komplexum kommunikálgat egymással, különféle jelek és kommunikációs protokollok segítségével.

"...nyomó gravitáció..."

A nyomó gravitáció nagyon hasznos. Pl. diadalív alá félig betolt lapátkerék kiálló lapátjait lefelé nyomja, miközben a diadalív alatt lévőkre alig hat, mert azokat a diadalív leárnyékolja. Tehát forgatja a lapátkereket.

Ugye?

"Ergo, az áltrel rossz."

Miért is?
Szólok, hogy nem írtál indokot!
Nálad otthon az ilyesmit elnézik?

Ergo, az áltrel rossz.

Ergo, a levezetésed és a következtetésed rossz. Az anyagnak soha nem volt állapotegyenlete és ma sincs neki. Az állapotegyenletet csak a zavaros elméd kreálja, az anyagnak nincs ilyenje.

Az áltrel nincs érvényben. Az áltrelt csak használjátok több kevesebb sikerrel, nem tudom érzed e a különbséget.

Nem érted, hogy a természetben nincs sem nyílt sem zárt sem semmilyen időtengely ?

A természetben események vannak, zsonglőrködhetsz a matematikával de csak azt javaslom, olvasd el, amit írt bnum a Zénón hajításról.

Jó de akkor nevezzük dávid gyulának a dávid gyula logaritmusát.

Hát itt is tévedsz. Részemről legalábbis azért nem fogadom el mert a fizikusok által használt elmélet egyrészt telis tele van képtelenséggel másrészt van százszor különb, úgy hívják nyomó gravitáció, ciklusos Világegyetem, ősrobbanás c négyzettel, tér nem létezik, szingularitás nem létezik, idő nem létezik csak anyag.

A Világegyetemben csak anyag létezik. Matematika nem, azt úgy gyártottuk.

Ezt pedig egy nem létező ellentmondás miatt nem akarjátok elfogadni.. :))

Nem így van, csak nem az elnevezésen múlik a dolog.

Azt kilehet jelenteni, hogy nem érvényes az energia megmaradás törvénye.
Egy bizonyítható példát kérek!

Ja a mai anyag speciális tulajdonsága miatt mégis érvényes az energia megmaradás.
Én is tudok varázsolni, csak a mai anyag speciális tulajdonsága miatt már nem működnek olyan jól a régi varázsszavak.
Igazság szerint már sehogy se működnek, de az előzmények alapján ez nem cáfolja az én varázsló tudományomat. :o)

Eléggé könnyen veszed az általad mindenre érvényesnek tartott energiamegmaradás alapvető okát.. Mindegy, hogy miből, csak közvetkezzen valamiből...:)

Ám a fizikának konkrét definíciója van az energiára, és matematikai tételei arra, hogy mikor marad meg, és mikor nem. A megmaradás feltételei pedig az áltrelben egyszerűen nem állnak fenn. Elminster is leírta, én is leírtam, hogy az áltrelben nem érvényes az időeltolási szimmetria, ezért nem áll fenn az energiamegmaradás sem.

Nem ártana, ha el is olvasnád, amire reagálsz. A 8100-as cikk PONT arról szólt, hogy nem így van, az időeltolási szimmetria hiánya nem egyetlen pontban, hanem MINDIG ÉS MINDENÜTT érvénytelenné teszi a megfelelő megmaradási tételt. Az, hogy a téridő egy bizonyos tartományában (itt és most) éppen fennáll, nem az átfogó elvek, hanem helyi véletlenek következménye.

Tudtod szerint.

Hibás tudtod szerint. Meg a százötven évvel ezelőtti fizikakönyvek szerint. A 8100-as cikkben épp arról volt szó, hogy ezt az állapotot a fizika már régen meghaladta.

Tökmindegy, nem ezen múlik a dolog. Az ismert Univerzum nagyjából homogén, mindegyik résztartománya egyformán tágul, és mindenütt hasonló folyamatok mennek végbe, tehát ha a különböző részei között energiacsere folyik, ezek a folyamatok kiegyenlítik egymást, és nem befolyásolják az energiamérleget. Az energia nem azért nem marad meg, mert kifolyik a vizsgált rendszerből, azaz az univerzum egy tartományából egy másik rendszerbe, hanem mert egy-egy tartományon belül is keletkezhet. Most éppen nem keletkezik (leírtam már, hogy a mai anyag speciális tulajdonságai miatt), de a tágulás korábbi fázisaiban, amikor más volt az anyag állapotegyenlete, akkor mindenütt keletkezett energia.

Ez legalább igaz: senki sem tudta eddig megcáfolni a Nagy Bummot.

Nosza! Hol az a másfajta megközelítés? Pontosabban mik a fizikai és matematikai alapjai? Mert azt nem elég mondani, hogy "tudtommal" - ez azért nem tekinthető "másfajta megközelítésnek"... Természetesen senki sem akadályoz meg abban, hogy előállj egy olyan elmélettel, amelyben mindig megmarad az energia, még a Nagy Bumm pontjában is. Csak azt nem tudom, hogy fogod bevenni az elméletbe a Nagy Bummot, ami éppen abból az általános relativitáselméletből következik, amit most óhajtasz hatályon kívül helyezni. Amíg viszont az áltrel érvényben van, addig nincs energiamegmaradás, ez matematikai faktum.

Más:

Megint csak azt javaslom, olvasd el, amit írtam, illetve nézz utána a nyílt halmazok, a nyílt félegyenesek - amúgy igen egyszerű - elméletének. NEM a második pillanattal kezdődött minden. Ugyanis NINCS második pillanat sem. A nyílt félegyenes (azaz a számegyenesen az x>0 pontok halmaza) ugyanis éppen arról nevezetes, hogy nincs sem első, sem második, sem sehányaDIK pontja, pontjainak halmaza ugyanis nem megszámlálhatóan végtelen, hanem nagyobb annál - ezt már Cantor óta, több mint 130 éve tudjuk), másrészt NINCS legszélső, legkisebb x koordinátájú pontja sem - minden pont előtt (a számegyenesen tőle balra, a vizsgált pont és a nulla között) éppen olyan sok, pontosan folytonosan végtelen sok pont fekszik, mint tőle jobbra, a pont és a végtelen között. Furcsán hangzik, de ennek a látszólagos paradoxonnak a megemésztésén is több mint száz éve túljutott a tudomány. Élvezetes leírása és magyarázata olvasható Péter Rózsa: Játék a végtelennel című kis remekművében.

Tehát a nyílt félegyenes jellegű időtengelyen nincs legelső pont, de nincs második sem, minden pontot, minden eseményt végtelen sok korábbi esemény előz meg, amelyek a vizsgált esemény okai lehetnek. Ez tökéletesen megfelelhet annak, akit az zavar, hogy a Nagy Bumm - szerinte - megsérti az okság folytonosságát.

Akinek még mindig az a bánata, hogy a Nagy Bumm a vizsgált eseményektől véges időtávolságban van, elkezdhet gondolkodni azon, hogy miért éppen így mérjük az időt, miért nem a mi időnknek egy (monoton) függvényét nevezzük időnek. Tudjuk, hogy az áltrelben az időkoordináta felvétele teljesen önkényes. Nevezzük hát időnek a Nagy Bumm óta eltelt idő logaritmusát! Ekkor maga a Nagy Bumm pillanata kitolódik a minusz végtelenbe, a Bummtól a vizsgált időpontig már végtelen sok "korszak" telhetett el, végtelen sok ok-okozati kapcsolattal és egyéb bonyodalommal telve. A végtelen idő óta létező, végtelen oksági láncra vágyók szívét ez a modell igazán megdobogtathatja. Miközben matematikailag ekvivalens a szokásos modellel, amelyben a Nagy Bumm véges idővel ezelőtt következett be. Ez a vita tehát tulajdonképpen szócséplés, egy nem létező ellentmondás miatt nem akarjátok elfogadni a fizikusok által használt elméletet. A háttérben persze (tapasztalataim szerint) az áll, hogy az idő végességén vagy végtelenségén vitatkozók nem ismerik eléggé az áltrel matematikáját és "filozófiáját", nem akarják elfogadni, mert nem érzik, nem értik, hogy az időkoordináta választása önkényes. Úgy érzik, hogy van egy "igazi" idő, és annak kell végtelennek lenni. Ez pedig a legteljesebb matematikai tévedés.

dgy

Én is gratulálok, tudod nem sokszor értünk egyet de ez szép volt.

...Jól mondja a Nagy Bnum...(bocs, de ez nem bírtam kihagyni...de tényleg jól mondod.)

Én is azon kevesek közé tartozom, akik nem tudják az általad leírtakat elfogadni.

A fő probléma a kezdet, melynek nincs magyarázata, de mint írod a fizikai leírása is problémát jelent.

Ez lefordítva azt jelenti, hogy a fizika jelenleg ismert törvényei alapján nem jöhetett létre az univerzum, legalább is úgy nem ahogy a modell leírja.

Említed a görögöket. Zénón egyik paradoxonja:
A fának hajított kő.
Zénón nyolc lábnyira áll egy fától, kezében egy követ tart. A követ a fa felé hajítja. Ahhoz, hogy a kő eltalálja a fát, először meg kell tennie a köztük lévő távolság, azaz a nyolc láb felét, ehhez pedig valamennyi időre van szüksége. Ezután még mindig hátra van négy láb, ennek megtételéhez pedig először ennek a felét, vagyis további két lábat kell repülnie, és ehhez ismét adott idő kell. Ezután további egy, majd fél, majd negyed lábat kell megtennie, és így tovább a végtelenségig. Zénón következtetése: a kő sohasem éri el a fát.

Hasonló elmés megközelítéssel azt állítod nem is volt első pillanat, minden a második pillanattal kezdődött, s így minden megvan oldva (szerinted).

Ez természetesen csak egy matematikai játék, amit a fizikára szeretnének ráhúzni.
Az események leírásának egyik akadálya a mennyiségek végtelenné válása.
A Planck-egységekkel kapcsolatban vetődött fel, hogy ezek fizikai határokat jelölnek, vagy csak ember által konstruált egységek?
Ott az volt a válasz, hogy ezek tényleges fizikai határok.
Ha igen, akkor természetesen nem létezhet szingularitás és nem lesznek végtelen fizikai értékek se.
(van még egy másik ok is, de azt majd külön)
A matematikai függvényből következik a végtelenség, de a fizikai valóságot csak közelíti a matematikai modell, ahol nincs végtelenség.

Ha a Planck-egységek csak ember által alkotott egységek, s nem tényleges fizikai határok, akkor a fenti következtetés természetesen nem igaz.

Az mindenesetre eléggé humoros következtetés lenne, hogy a Nagy Bumm elméletének nem része a Nagy Bumm. :o)
De ha igaz lenne, akkor is csak az elmélet hiányosságára hívná fel a figyelmet, hogy a leglényegesebb pontra, a kezdetre nincs magyarázat, vagy legalább leírás.
Valójában ez csak a szőnyeg alá söprése a problémának.
A nincs-csel nem az a baj, hogy most jelenlegi tudásunk szerint nincs, hanem ha azt bizonyítják be, hogy nem is lehetséges elérni a magyarázatot.

Uff.

A Világegyetem ciklusos, nincs semmilyen félegyenes, a tér az idő nem keletkezett soha, mert ezeket a fogalmakat az ember találta ki.

A Világegyetem összomlása pillanatszerű, c négyzettel történik, nincs előjele. Az összeomlás a Nagy Bumm előkészítése, a Big Bang egy nagy fekete lyuk felrobbanása, a hajtóerő a gravitonsugárzás, te ezt sosem fogod megérteni.
(Csak neked, a c négyzet 4-5 nagyságrenddel nagyobb sebességet jelöl mint a fényseb, és ne keverd a rossebbel se)

Szingularitás nincs, az a relelm csődje, az idő nem áll meg és nem keletkezik.

Én most leírtam, tessék megjegyezni és elsajátítani, belső meggyőződéssé érlelni.. :))

Nos, ez ügyes trükk, kétségtelen, de ha jól megnézzük nem más, mint a probléma szőnyeg alá söprése, ami nem mindenkit - engem sem - nyugtat meg.

Úgy emlékszem éppen te mondtad egyik előadásodban, hogy vannak olyanok, akiknek ha az elméletükkel kapcsolatban problémás, megindokolatlan kérdések merülnek fel, akkor egyszerűen úgy választja meg az elméletének érvényességi tartományát, hogy ezekre a problémás részekre ne vonatkozzon...Ezt lehet ügyes trükknek hívni, de és semmiképpen sem gondolom, hogy ez a tudomány helyes és jövőben követendő módszere, a természet megoldatlan rejtélyeinek kezelésére.

Többekkel együtt én továbbra is megoldatlan problémának tartom, ahogyan a Kozmológiai Standard Modell a szingularitás környéki állapotokat kezeli. Egyfelől azt mondja, hogy az elmélet része a végtelen sűrűségű szingularitás, másfelől meg nem mondja meg, hogy ott milyen állapotok uralkodnak.

Továbbá számomra ez a szcenárió - mármint hogy kvázi a semmiből előpattant az egész világegyetem, anyaggal, térrel, idővel - nem más, mit egy teremtési aktus. Márpedig én a tudományon nem teremtéselméleteket értettem idáig, s ezután sem szeretném a mitológiát bevezetve látni az egyenletekbe...

Tuarego

Bemásolom ide a "végtelen" kérdéskörében egy másik fórumra írt hozzászólásomat. Az eredeti kérdés arról szólt, mennyire vehetjük komolyan az olyan állításokat, hogy a Nagy Bumm pillanatában a sűrűség, hőmérséklet, nyomás stb értéke végtelen volt. A szöveg kitér a "minden eseménynek kell lenni őt megelőző okának" probléma megoldására is.

dgy
--------------------------------
Csillagváros Fórum: A Nagy Bumm elmelet kerdojelei.
2011. november 19., szombat 12:22


Valóban, az ilyen szövegekben a "végtelen" szó nem költői, hanem matematikai értelemben jelenik meg, határértékként, vagy ha jobban tetszik: az arisztotelészi "potenciális végtelen" értelmében (szembeállítva az "aktuális végtelen" fogalmával.

Nem kell tehát arra gondolni, hogy valahol és valamikor bizonyos fizikai mennyiségek ténylegesen végtelen értéket vesznek fel. Ez értelmetlen, és mérni, definiálni sem tudnánk. A "végtelen" kifejezés használatának pontos értelme a következő: jelenlegi fizikai ismereteink szerint ha a kritikus téridő-ponthoz közeledünk, a vizsgált fizikai mennyiségek értéke minden határon túl nő. Azaz - a matematikai határértékszámításból kölcsönzött fogalmazással: ha azt kérdezzük, van-e olyan hely, ahol a mennyiség értéke nagyobb egy (általunk tetszőlegesen megadott) K értéknél, akkor tudunk mutatni egy olyan kicsiny epszilon értéket, hogy a kritikus pont epszilon sugarú környezetén belül a feltétel teljesül, azaz a mennyiség nagyobb lesz K-nál (de még véges marad - a konstrukció során senki sem használt aktuálisan fennálló végtelen értékeket!). Ha ezt minden K-ra meg tudjuk tenni, akkor mondják a matematikában, hogy a kérdéses pontban a mennyiség (hőmérséklet, nyomás, sűrűség stb) értéke a végtelenhez tart. Arról nincs szó, hogy el is éri azt! Ez a matematikai határérték konstrukciója, a szigorú Cauchy--Weierstrass-féle epszilon-delta felfogásban. Ezen alapul a matematikai analízis egész tudománya.

Honnan tudjuk, hogy igaz egy ilyen epszilon-delta vagy epszilon-K állítás? A matematikában a vizsgált függvényt, sorozatot stb leíró képletekből következtethetünk erre. A fizikában - mint minden természettudományban - a kísérlet a végső döntőbíró. Ez viszont nem mondhat olyasmit, hogy tetszőlegesen nagy K-ra igaz az állítás - hiszen egyszerűen még nem próbálhattuk ki a jelenséget, még nem végezhettük el a kísérletet tetszőlegesen nagy hőmérséklet, sűrűség stb mellett. Ilyen esetekben a következőképpen érvelünk: amekkora K-ig eddig el tudtuk végezni a kísérletet, addig igaz az állítás. Ezt a jelenségkört viszont jól leírja az a fizikai elmélet (és a neki megfeleltetett matematikai modell), amelyet használunk (pl a kvantummezőelmélet vagy az általános relativitáselmélet). Ennek az elméletnek a képleteit a kísérletileg még nem vizsgált tartományba extrapolálva az állítás továbbra is igaznak látszik. AMENNYIBEN tehát igaz az, hogy az elméletünk a kísérletileg még nem vizsgált tartományban is helyesen modellezi a valóságot, AKKOR mondhatjuk, hogy a vizsgált mennyiségek a kritikus pontban (pl a Nagy Bumm idején) a végtelenhez tartanak. Ide tartozik még annak kijelentése is, hogy a használt elméleten belül semmi sem utal annak korlátaira, tehát arra, hogy bizonyos kritikus sűrűségen vagy hőmérsékleten felül a modell nem használható. Ezt a hosszú gondolatmenetet szoktuk úgy rövidíteni, hogy "a tudomány mai állása szerint". Egy természettudományban persze mindig fennáll a lehetőség, hogy "a tudomány holnapi állása" már valami más lesz, pl új modellt kell készítenünk a nagyon nagy sűrűségű vagy hőmérsékletű anyag viselkedésére. Ekkor a korábbi következtetésünket már nem tarthatjuk fenn - de hát a tudomány éppen arról ismerszik meg, hogy (szemben a vallásokkal és az áltudományokkal) meggyőző - általában kísérleti - bizonyítékok hatására örömmel hajlandó feladni legkedvesebb elméleteit, elképzeléseit is.

A fizikai mennyiségek ténylegesen végtelen értékeivel kapcsolatban felvetett kifogásokat tehát már a régi görögök megoldották, az "aktuális" és a "potenciális végtelen" fogalmának megkülönböztetésével. Az utóbbira épült az először Archimédesz által ösztönösen használt, majd a Newton és Leibniz munkássága nyomán kifejlődött és elterjedt, végül a következő századok matematikusai által szigorú alapokra helyezett infinitézimális kalkulus, mai nevén határértékszámítás és matematikai analízis. És persze erre támaszkodnak a fizika által használt matematikai módszerek is (pl a differenciálegyenletek tudománya).

A fenti érvelésnek a Nagy Bumm-mal kapcsolatos problematikára használható, szerintem igen szellemes és lelket megnyugtató verziója a következő (ezt már sok előadásomban elmondtam, és az aggódók figyelmébe ajánlottam): tekintsük az időtengelyt NYÍLT félegyenesnek! Azaz olyannak, amely csak a pozitív időkoordinátájú pontokat tartalmazza, a negatív koordinátájukat nem, és ami ebben a kontextusban fontosabb: a nullát sem! Azaz a sok bajt és fejtörést okozó Nagy Bumm "pillanata" egyszerűen nem része a fizikai világnak, legalábbis a használt modellnek. A sűrűség, hőmérséklet stb időfüggvénye ebben az esetben tetszőlegesen csúf, a nulla pontban divergáló függvény lehet - nem baj, mert a nulla pont nem része a függvény értelmezési tartományának, ezért a függvények az összes vizsgált (vizsgálható, szóba jöhető) pontban véges (bár esetleg igen nagy) értéket vesznek fel. Ez a modell megoldja a Nagy Bumm-mal kapcsolatosan sokszor feltett "kauzalitási" problémát is. A szokásos szöveg szerint: minden eseménynek van oka, mégpedig valahol az őt megelőző események között - de ha azt mondjátok, hogy a Nagy Bumm előtt nem volt semmi, még idő sem, akkor mi lehetett a Nagy Bumm mint esemény oka? Nos modellünkben maga a Nagy Bumm eseménye nem szerepel, és egyáltalán nincs "legelső" esemény! A nyílt pozitív félegyenesnek nincs legelső pontja, mindegyik ponttól balra még végtelen sok pont található - ugyanígy minden esemény előtt még végtelen sok másik esemény történt, minden eseménynek lehet (akár végtelen sok) oka az őt megelőzők között.

Amikor egy ismeretterjesztő szöveg röviden azt állítja, hogy a Nagy Bumm pillanatában végtelen nagy volt a sűrűség, hőmérséklet vagy más fizikai mennyiségek értéke, emögött az állítás mögött mindig a fenti gondolatmenet húzódik meg. Csak persze túl hosszú lenne ezt az egészet minden alkalommal újra meg újra leírni. Én most leírtam, tessék megjegyezni és elsajátítani, belső meggyőződéssé érlelni - így ha legközelebb az adott kontextusban a "végtelen" szóval találkoznak, talán már nem fog akkora megütközést kelteni.

dgy
------------------

Bocsánat a végtelen úgy értendő, hogy nyilt halmaz!

Tökéletes amit leirtál. Az anyag végtelen. Az anyag jellemzője az idő és tér, igy azok is végtelenek. Tehát 16 milliárd évvel ezelőtt mától visszaminuszozva keletkezett az univerzum, az anyag!, azelőtt időről térről nem beszélhetsz. Igy az idő is végtelen, a tér is. Úgy végtelen, hogy kb 16 milliásrd évvel ezelőtt nem létezett! tehát - 16 milliárd év + 1 sec nincs, ott már nincs idő! Sajnos ez filozófia, tehát itt le fognak tolni!

Az függ össze a mindennapos tapasztalatainkkal, hogy sokmindennek oka van. Mi csak emberek vagyunk, olyan aggyal, amelyik, állandó félelmek, hitek, küzdelmek mentén alakult gondolkodóvá, és akinek nagyon kedvező lenne, ha minden elé okot tudna találni. Oda is képzeli, még ha oly lehetetlen is (Dörög az ég, hát haragszanak az istenek).
Amikor azt állítod, hogy a tudományos kutatások gyakorlati eredményei is összhangban állnak az ok-okozatisággal, olyankor még komolyabbat tévedsz. A fizikai eredményei már majd 100 éve bizonyítják, hogy nem arról van szó, hogy nem rendelkezünk kellő műszerezettséggel vagy kellő intelligenciával egy-egy ok megtalálására, hanem tudjuk, hogy azokat ott nem is kell keresni.

Nagyon leegyszerűsítve, egy ember szemében a világ kétféle esemény pezsgő keveréke: okozott események és spontán események. No jó - szerintem. A legszebb azonban az benne, hogy ezt a pezsgést a spontán dolgok indítják mindig és mindenhol. Igen, ez is csak szerintem.

Ha már ilyenné lettünk mi emberek, akkor - bár kemény berögződésekkel kell birkózzunk - majd valószínűségszámítási eszközökkel fogjuk a természetet követni és megfejteni, és úgy áll, hogy nagyon nem is szégyenkezhetünk.

Kedves malbork!

Mielőtt rátérnék az én érveim ismertetésére, egy közbevető kérdésem lenne feléd. Ha nem okoz annak megemésztése megoldhatatlan nehézséget számodra, hogy az ok-okozati történések (pl. végtelen tágulással) a jövőben örökké folytatódnak, mint azt a Kozmológiai Standard Modell feltételezi, akkor miért okoz megoldhatatlan problémát ugyanennek az elvnek a múlt irányába való visszavetítése?

Hiszen a mostani jelen az a régmúltban jövőnek számított, a távoli jövőben pedig régmúltként tekintünk rá. Ebből arra következtethetünk, hogy mind a múltban, mind a jövőben ugyanúgy érvényesül az ok-okozatiság, amit másképpen úgy hívunk, hogy természettudományos determinizmus.
Azért kell ezt így kihangsúlyozni, mert lehetnek más megközelítései a világegyetem történéseinek, amik nem sorolhatók a természettudomány kategóriájába. Például a mesékben, mítoszokban, rajzfilmek, számítógépes játékok virtuális világában előfordulhatnak kvázi a semmiből való teremtődések, ill. a kauzalitás törvényének sérülései. A tudományos megközelítésben azonban - a természeti törvények egyetemlegessége által - szigorúan érvényes a determinizmus, vagyis hogy egy valami csak egy másik valamiből keletkezik. "Semmiből nem lesz semmi"...mint ahogy már a rómaiak is megállapították.

Fentiek alapján a magam részéről - s mindazok részéről, akik nem fogadják el a szingularitásból induló világmodellt - nem tartom tudományos megközelítésnek az Univerzum előzmény nélküli "felbukkanását", kvázi a semmiből, mert az ellentmond a kauzalitás elvének.
Azt a világmodellt inkább elfogadhatónak tartom, ahol a rendszerszemléletű kauzalitás elve az alapposztulátum, s minden ebből következik, ill. vezethető le. Ez az az elv, amit egyszerűen fogalmazva úgy mondunk: MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG, MINDEN EGY.

Ez az elv összhangban áll a mindennapi tapasztalatunkkal és a tudományos kutatások gyakorlati eredményeivel. Ahol pedig még nem ismerjük ezeket a kauzális összefüggéseket, az nem azt jelenti, hogy ott sérül a kauzalitás, hanem, hogy még nem ismerjük az okokat.

Számomra egyáltalán nem jelent nehézséget az ok-okozatiság elvének megértése, és mint a múltba, mint a jövőbe való - akár végtelenségig való - kivetítése. Akármerre nézünk, akármit vizsgálunk ugyanis, mindenhol azt tapasztaljuk, hogy minden jelenségnek van valamilyen kiváltó oka, s annak is van kiváltó oka...és ez így folytatható a múltban és a jövőben is végtelenségig. Modellszerűen nem kell többet tenni ennek elképzeléséhez, mint venni egy végtelen egyenest, ahol egy pontjából elindulva (jelen), akár előre (jövő), akár a visszafelé (múlt) lépkedve nincs akadálya, nincs vége, ill. kezdete a haladásnak.

Ebből a szemszögből nézve annak a kérdésnek nincs értelme, hogy "hányadik ciklusban járunk?", mert nincs kezdete a világnak, és az időnek, amitől a ciklusokat számolgathatnánk. Igen, a végtelenedik ciklusban vagyunk, ha így nézzük, s előttünk és utánnunk is végtelen számú ciklus van az időben.

Mondtad ezt a múlt végtelenségére.
Megragadnám az alkalmat, és szeretném, ha ezt a végtelen múlt ügyet szemléletessé tennéd számunkra a legutóbb emlegetett ciklusaid (vagy Smolin cikjusai) segítségével. Az én agyam számára olyasmit kéne érthetővé világosítani, hogy pl. miért nem baj az, hogy elvileg sem lehet tudni, hogy hányadik ciklusban járunk. Nem lehet megítélni, de nem csak azért, mert nem vagyunk és leszünk elég ügyesek és okosak, hanem azért, mert már a végtelenedik ciklusban járunk. Valamitől úgy érzem, hogy ez egy fokkal durvább még annál is, hogy a jelen után még végtelen van hátra. Neked, akinek oly fontos az okok megléte minden történés előtt, az nem jelent ellentmondást, hogy visszafelé a kilátástalanságig kell lerakosgatnod az előző okot?